Tóth Brigitta

Covid-19: 100 eurós büntetést kap, aki nem hordja a maszkot

2020. június 06. - TóthBrigitta

maszk_1.jpg

Száz euróba kerül majd, ha valaki nem hordja a maszkot Spanyolországban. A kormány szükségállapot után érvénybe lépő törvénye szerint az egészségügyi védőfelszerelést akkor kell majd viselni, ha nem tartható fenn a 1,5-2 méter távolság másoktól. Nem ösztönzik otthoni munkára a cégeket, cserébe viszont állandó fertőtlenítést, takarítást vár el a kormány a vállalatoktól. Hétfőtől országszerte meg lehet majd rendezni a bikaviadalokat, a 3-as fázisban pedig végül mégis kinyithatnak az éjszakai bárok és a diszkók, ugyanakkor a táncparkett zárva marad. 


A bejegyzés tartalma meghallgatható és megtekinthető itt:

Száz eurós büntetést kap az, aki nem hordja a maszkot a szükségállapot után - egyebek között ez került bele abba a törvénytervezetbe, amit a Miniszterek Tanácsa jövő héten fogad el. A maszkviselésre ugyanazok a szabályok vonatkoznak majd a riasztási állapot után is, mint eddig: az utcán és zárt térben is viselni kell őket abban az esetben, ha nem lehet 1,5-2 méter távolságot tartani más emberektől. Aki nem hordja a maszkot, azt a törvényben rögzített összegre, 100 euróra büntethetik majd a rendőrök. 

 eldiario_1.jpg

Fotó: El Diario

A tervezetben az áll, hogy a Spanyolországba repülővel, közúton és hajón érkező utasok adatait a közlekedési társaságoknak legalább 4 hétig meg kell majd őrizniük. Minden utas ülésszámát és elérhetőségét is fel kell jegyezniük. Ez azért fontos, mert ha valakiről kiderül, hogy fertőzött, lekövethető, hogy kikkel és mikor utazott együtt. A közlekedési eszközök emellett közlekedhetnek majd teltházzal.  

 diario_de_mallorca.jpg

Fotó: Diario de Mallorca

A bevásárlóközpontokban, bárokban, iskolákban színházakban és minden olyan helyen, ahol tömegek gyűlhetnek össze, gondoskodni kell a megfelelő fertőtlenítésről, távolságtartásról, sőt, ha arra van szükség, akkor limitálni kell majd a beengedhető emberek számát kültéren és beltéren egyaránt. A kormány emellett végül úgy döntött: nem ösztönzi a cégeket az otthoni munkavégzésre, cserébe azonban minden munkahelyen gondoskodni kell a dolgozók távolságtartásáról, a rendszeres takarításról, kézfertőtlenítő szerekről, szappanról. 

 expansion.jpg

Fotó: Expansion

Mégis kinyithatnak az éjszakai bárok és diszkók a 3-as fázisban - írja a szombati közlöny. Azonban nem lehet majd táncolni a táncparketten, helyette asztalokhoz ülhetnek le a bulizni vágyók, hogy megigyanak valamit. Rengeteg panasz érkezett a kormányhoz az éjszakai vendéglátóhelyektől, ugyanis körülbelül 15 ezer vállalkozásnak kellett volna még 3 hónap után is zárva tartania. Ezeknek a cégeknek nagyjából 25 ezer dolgozója él jelenleg a kormány segélyéből azért, mert nem dolgozhatnak. A kormány felülvizsgálta a benyújtott panaszokat, majd végül a nyitási engedélyek kiadása mellett döntött. 

 el_periodico_mediterraneo.jpg

Fotó: El Periódico Mediterráneo

A Közlönyben további módosításokról is szó van: kinyithatnak például a játéktermek és a fogadóirodák is a 3-as fázisban, de csak kapacitásuk felét használhatják. Hasonló szabály vonatkozik a bikaviadal arénákra, amelyek a 2-es fázisban maximum 400, a 3-asban legfeljebb 800 embert fogadhatnak egy-egy viadalra. A székeket minden egyes vendég után fertőtleníteni kell.

plazadetoros.jpg

Fotó: Cope

Emellett hétfőtől megszűnik a tömegközlekedési eszközök férőhely-korlátozása a 2-es és a 3-as fázisban is. A családoknak sem kell betartaniuk az ülésekre vonatkozó szabályokat: ha a családtagok egy fedél alatt élnek, akkor annyian utazhatnak együtt, ahány férőhely van az autóban.

la_vanguardia.jpg

Fotó: La Vanguardia

A kormány megengedte Kantábriának és Baszkföldnek, hogy megnyissa repterét, így Santanderrel és Bilbaoval együtt most már 15 repülőtér van nyitva Spanyolországban. Cuenca és Guadalajara is külön engedélyt kapott: hétfőtől szabaddá teszik a közlekedést a két provincia között.

Madrid, Barcelona, Lleida, valamint Castilla és León hétfőn átléphet a 2-es karanténfeloldási szakaszba. A két nagyvárosban már ma kinyithattak a múzeumok, de korlátozott létszámban lehetett csak belépni.

rtve_2.jpg

Fotó: RTVE

Hétfőtől már ezeken a területeken is csak az időseknek kell tartaniuk a kijárási órarendet. Ők továbbra is csak délelőtt 10 és dél, valamint este 7 és 8 között mehetnek ki sétálni, a lakosság többi tagja bármikor levegőzhet. 10 helyett immár 15-en fős családi, baráti összejöveteleket lehet majd szervezni, a bárok a beltéri asztalaikhoz is ültethetnek vendégeket, de csak a férőhelyük 40 százalékát használhatják. Kinyithatnak a bevásárlóközpontok és a közösségi medencék is, ezek használatának szabályairól az önkormányzatok rendelkeznek, csakúgy, mint a tengerpartokon követendő előírásokról. 

 huffington.jpeg

Fotó: Huffington Post

Észak-Spanyolország, Murcia, Andalúzia, valamint a szigetek június 8-án már a 3-as karanténfeloldási szakaszba lépnek és visszakapják kormányzási jogukat. Andalúzia, Galícia, Aragónia, a Kanári-szigetek és Baszkföld már most jelezte, hogy hétfőtől engedélyezi az utazást provinciái között. 

Az elmúlt 24 órában 1 ember hunyt el a Covid-19 miatt Spanyolországban, valamint 164 új fertőzöttet regisztráltak.