Tóth Brigitta

Rekordot döntött a fertőzöttek száma: Katalónia után Andalúzia és Extremadura is szigorít

2020. október 16. - TóthBrigitta

granada.jpg

Fotó: Granada Hoy

Granada és 30 környékbeli város lakói is szigorúbb szabályokra ébrednek szombat reggel. Az andalúz kormány a személyes egyetemi oktatás beszüntetése után bezáratja a szociális intézményeket, lefújja az összes helyi piacot és lefelezi a vendéglátóhelyek asztalait. Az extremadurai kormány a baráti összejövetelek számát csökkenti és 12 településen vezet be kijárási korlátozást, utóbbit Salamancában már be is vezették, mivel 100 ezer lakóra 500-nál több beteg jut. Közben már életbe léptek a katalán szigorítások, miután a régió Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta azokat. Ennek értelmében minden bárnak és étteremnek be kellett zárnia 15 napra.


radiobrand_banner_670x150.jpg

Korlátozza a granadaiakat az andalúz kormány. Szombat reggel 8 órától senki sem látogathatja meg a hozzátartozóit a szociális otthonokban, lefújták az összes helyi piacot, és lefelezték a vendéglátóhelyek férőhelyeit. Mostantól nem lehet fogyasztani a bárpultoknál, az asztalok között pedig minimum 1,5 méter távolságot kell tartani, emellett minden bárnak és étteremnek be kell zárnia este 10-ig. Nem lehet mostantól 6 fősnél nagyobb összejöveteleket sem szervezni. Tovább csökkentették az esküvőkre, virrasztásokra, temetésekre érkezők számát is, lefelezték a sportközpontok főrhelyeit és bezárták a parkokat, kerteket, játszótereket. A régió kormánya néhány nappal ezelőtt már bejelentette a személyes egyetemi oktatás eltörlését is. A granadai egyetemisták tüntettek a döntés ellen, mert úgy érezték, nem ők Granada rizikó csoportja.

elpais_3.jpg

Fotó: El País

A granadai korlátozó intézkedéseket a kormány minimum két hétig fenntartja. Ezek Granadára és 30 környékbeli településre vonatkoznak, melyek a következők: 

Granada, Albolote, Alfacar, Alhendín, Armilla, Atarfe, Cájar, Cenes de la Vega, Chauchina, Churriana de la Vega, Cijuela, Cúllar Vega, Dílar, Fuente Vaqueros, Gójar, Güevéjar, Huétor Vega, Jun, La Zubia, Láchar, Las Gabias, Maracena, Monachil, Ogíjares, Otura, Peligros, Pinos Genil, Pinos Puente, Pulianas, Santa Fe, Valderrubio, Vegas del Genil, Víznar

Betiltotta a 6 fősnél nagyobb találkozókat az extremadurai kormány. Rendkívüli ülésen döntöttek arról, hogy köztéren és privát területen sem engedélyezik a magasabb létszámú társaságok összejöveteleit. Extremadura elnöke, Guillermo Fernández Vara emellett bejelentette Villanueva del Fresno és további 11 egészségügyi zóna lezárását szombattól. Egyebek között Hoyos, Viandar, Valverde de la Vera és Villamiel lakóit érinti a szigorítás. A 12 régióban 100 ezer lakóra 600 beteg jut, ezért döntöttek a karantén mellett. Mindegyik települést csak igazolással lehet elhagyni. 

el_plural.jpeg

Fotó: El Plural - A képen Guillermo Fernández Vara, Extremadura elnöke

Csak engedéllyel lehet átlépni Salamanca határait péntek óta. 100 ezer lakóra jelenleg 504 fertőzött jut, ezért a városban be kellett vezetni a kormány által meghatározott szabályokat, köztük a kijárási korlátozást, az összejövetelekre vonatkozó limitet, valamint a vendéglátóhelyek férőhelyeire és nyitvatartására vonatkozó szigorított előírásokat. A város határain felállították a rendőrségi ellenőrzőpontokat és csak az mehet ki, illetve be, akinek igazolása van arról, hogy dolgozik, iskolába vagy kórházba megy, esetleg idősekre, gyerekekre vigyáz. Salamanca önkormányzata szerint még aggasztóbb az a hír, hogy a kórházak intenzív osztályai már 72 százalékig megteltek.

la_gaceta_de_salamanca.jpg

Fotó: La Gaceta de Salamanca

Bezártak a bárok és az éttermek Katalóniában. A régió legfelsőbb bírósága jóváhagyta, így pénteken életbe is lépett az új rendelet, amely bezáratta a vendéglátóhelyeket a járvány miatt 15 napra, valamint megtiltotta a 6 fősnél nagyobb baráti és családi összejöveteleket. Az üzletek befogadókapacitását 30 százalékra csökkenették és a bejáratoknál minden vásárlót ellenőriznek. A mozik, színházak továbbra is kihasználhatják férőhelyeik felét, a parkokat ugyanakkor este 8-tól zárva tartják. Az új rendelet a kaszinókat, játéktermeket, szépségszalonokat is bezáratta, utóbbi alól csak a fodrászatok mentesülnek. Az egyetemeken pedig nem lesz személyes oktatás 2 hétig. 
el_periodico_5.jpg

Fotó: El Periódico

Madrid meghosszabbította a kijárási korlátozást. Az intézkedést a szükségállapot lejáratának dátumához igazították, így leghamarabb október 24-én szabadulhatnak fel a korlátozott régiók. Egyetlen terület, Alcala de Henares szabadult ki a szigorító intézkedésekből, mert ott javultak a járványügyi adatok. Madrid központban, Alcobendasban, Alcorcónban, Fuenlabradában, Getaféban, Leganésban, Móstolesben, Parlában és Torrejón de Ardozban továbbra is ellenőrzik azokat, akik át akarják lépni lakóhelyük határát. 
el_confidencial_2.jpg

Fotó: El Confidencial

Szigorított reptéri ellenőrzést kér az Európai Bizottságtól a madridi elnök. Isabel Díaz Ayuso levelet írt a bizottsági elnöknek, melyben a madridi Barajas utasforgalmának fokozott ellenőrzését kéri. Emellett azt is javasolta, hogy fontolják meg az európai légtér közös szabályozását, hogy hatékonyabban ki lehessen szűrni a Covid-fertőzötteket. 
confidencial_digital.jpg

Fotó: Confidencial Digital - A képen Isabel Díaz Ayuso, Madrid elnöke 

Nem lesz ugyanolyan az idei karácsony, mint a tavalyi. Salvador Illa egészségügyi miniszter egy péntek reggeli interjúban úgy fogalmazott: nem azt mondja, hogy nem élvezhetjük idén az ünnepeket, de mindenkinek elővigyázatosabbnak, felkészültebbnek kell lennie ahhoz, hogy ne romoljanak az ünnep miatt a járványügyi adatok. Úgy fogalmazott: az idei karácsony emiatt nem lehet olyan, mint a tavalyi. Illa ugyanakkor arról is beszélt, hogy a kormány egyelőre elzárkózik a teljes, országos, köztük az otthoni  karantén bevezetésétől. Szerinte az, ha mindenkit bezárnak az otthonába, nem oldja meg a problémákat sem Spanyolországban, sem máshol. Hozzátette: még legalább 6 kemény hónap áll előttünk.
20minutos_9.jpeg

Fotó: 20 Minutos - A képen Salvador Illa egészségügyi miniszter

Az Egészségügyi Minisztérium a járvány kezdete óta az eddigi legmagasabb napi betegszámot regisztrálta pénteken.  Csütörtökről péntekre 6.591 új fertőzöttet és 222 elhunytat számoltak. A lista élén továbbra is Madrid áll, ahol 2.149 covid-fertőzöttet diagnosztizáltak.