Tóth Brigitta

Független, megbízható, hiteles hírek

Covid-19: Közösségenként hirdethet szükségállapotot Spanyolország

2020. augusztus 25. - TóthBrigitta

cronica_global_1.jpeg

Nem lesz ugyanolyan a szükségállapot Spanyolországban, mint tavasszal. Pedro Sánchez miniszterelnök  bejelentette: egyelőre nem hirdetik ki az egészségügyi vészhelyzetet, de ha bármelyik autonómia szeretne élni a lehetőséggel, akkor megkapja rá a felhatalmazást. Ez azt jelenti, hogy Spanyolországban egyelőre fenntartják az osztott kormányzást.  Murcia szigorított: szerdától legfeljebb 6 fős találkozókat lehet szervezni és korlátozták a bárok, éttermek férőhelyeit. Eközben újabb országok közölték: nem ajánlják állampolgáraiknak, hogy Spanyolországba utazzanak. 


Közösségenként hirdethet szükségállapotot Spanyolország. Pedro Sánchez miniszterelnök kedden bejelentette: központilag nem tervezik megtenni ezt a lépést úgy mint tavasszal, ha azonban valamelyik autonóm kormány szükségét érzi, megkapja a felhatalmazást arra, hogy bevezesse az intézkedést a koronavírus megfékezése érdekében. Ez azt jelenti, hogy ha például Madrid úgy látja, hogy a túl sok beteg miatt szükség van a rendkívüli állapot kihirdetésére, akkor kérvényeznie kell azt a központi kormánynál és ezután meg is kapja rá az engedélyt. 

 antena_3.jpg

Fotó: Antena3 - A képen Pedro Sánchez, Spanyolország miniszterelnöke

Amint a kormány jóváhagyja a szükségállapot kihirdetését, az adott közösség elnöke kizárólagos vezetési jogot kap, ami azt jelenti, hogy a döntéseit nem bírálhatja felül senki. Ez azért fontos, mert Madrid például azért nem tudta bevezetni az új diszkó- és cigitörvényt, mert egy bíró felülbírálta Isabel Díaz Ayuso elnök döntését azzal az indokkal, hogy az új rendelkezések sértik az alapvető jogokat. Megtette ugyanezt a napokban két település is, Campo de Criptana és Alcazár de San Juan egy-egy bírója is, így jelenleg ezekben a városokban sem érvényes sem a cigarettázásra, sem a diszkók bezárása vonatkozó törvény, sőt a kötelező maszkhasználatot is eltörölték. 

 el_periodico_3.jpg

Fotó: El Periódico

Pedro Sánchez hozzátette: nagyobb szükség van most az egységre Spanyolországban mint valaha, nemcsak a közigazgatás, hanem a politikai erők között is. Utóbbi miatt jövő héten több találkozót is tart majd a politikai vezetőkkel. 

Megtiltotta a 6 fősnél nagyobb csoportok találkozóját Murcia vezetése. A közösség kormánya hétfőn jelentette be, hogy miután nem csökken a fertőzöttek száma, újabb szigorításokat vezetnek be. Szerdától legfeljebb 6 fős baráti vagy családi összejöveteleket tarthatnak az ott élők, az esküvőkön, keresztelőkön legfeljebb 30, a virrasztásokon zárt térben 15, kültéren 25-en vehetnek csak részt.

la_opinion_de_murcia_1.jpg

Fotó: La Opinión de Murcia

Azokban a régiókban, ahol a legtöbb beteget regisztrálják, a vendéglátóhelyeken is korlátozásokat vezettek be. Murciában, Alhamában, Abaránban és Fuente Álamoban az éttermek és bárok csak befogadóképességük 40 százalékát használhatják. Lorca már korábban bevezette ezt az intézkedést. A közösség egészségügyi tanácsadója, Manuel Villegas úgy fogalmazott: az eddig megtett lépések nem elegek és mivel sokan nem veszik elég komolyan a veszélyt, muszáj újabb szigorításokat bevezetniük. Augusztus 27-én ülést tartanak, melyen döntenek az iskolakezdés szabályairól is.  
la_sexta.jpg

Fotó: La Sexta - A képen Manuel Villegas, Murcia egészségügyi tanácsnoka

A Baleár-szigeteken is romlik a helyzet: egy nap alatt több mint 900 új fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A kormány bejelentette, hogy komoly átfertőződés van a régiók között és ezzel a vártnál korábban elkezdődött a második hullám. Arra kérnek mindenkit, aki a szigeteken tartózkodik, hogy tartsa be a szabályokat, a maszkot a bárok teraszán ülve is tartsák magukon és csak addig vegyék le, amíg fogyasztanak. Emellett néhány önkormányzat újra elkezdte az utcák és a kórházak fertőtlenítését. A kórházi ellátást kérők száma is megnőtt: hétvégén 60 koronavírusos betegnek adtak ágyat. 
la_voz_de_galicia.jpg

Fotó: La Voz de Galicia 

Németország a Kanári-szigetek kivételével feketelistára tette egész Spanyolországot. Aki mégis úgy dönt, hogy ide utazik, annak karanténba kell vonulnia, vagy tesztet kell csináltatnia a visszautazás után. Az ajánlás eddig csak a legfertőzöttebb régiókra volt érvényes. Nem Németország az egyetlen, aki szigorított: a norvégok nem ajánlják a spanyolországi utazást és tíz nap karanténba küldenek mindenkit, aki itt járt. Dánia szintén óva int mindenkit a spanyol utazástól, Izland előzetes regisztrációt, majd tesztet kér a spanyol reptérről érkezőktől. A finnek csak azokat engedik be, akik hivatalosan ott élnek, illetve akik munka- vagy családi ügyben érkeznek Finnországba. Minden esetben kötelező a 14 napos karantén. Észtország, Lettország és Litvánia szintén két hét elszigeteltségre ítéli a Spanyolországból beutazókat. Hollandia is csatlakozott a korlátozó országokhoz és riasztást adott ki hétfőn: a nem létfontosságú utazásokat nem ajánlják a holland állampolgároknak és ez alól a Kanári-szigetek sem kivétel. 

 egmrm1cwoaazque.jpg

Fotó: Twitter - Exteriores

A korlátozásokat mutató térkép frissített változata már elérhető a külügyminisztérium Twitter oldalán. Kattints ide, hogy meg tudd nézni. 

süti beállítások módosítása