Tóth Brigitta

Független, megbízható, hiteles hírek

Covid-19: turistákkal és bárokkal sem számol a spanyol kormány év végéig

2020. április 17. - TóthBrigitta

alicante_pinterest.jpgKét lépcsőben térhet vissza az élet a normál kerékvágásba Spanyolországban - ezt nyilatkozta ma a munkaügyi miniszter. Nyárig újraindítanák az összes termelői ágazatot, a turizmusnak és szórakoztatóiparnak azonban elképzelhető, hogy év végéig várnia kell. Ma reggelre ismét emelkedett az új betegek és az elhunytak száma is Spanyolországban, azonban kiderült, hogy a tartományok nem egységes kritériumok alapján vezetik a nyilvántartást.


A bejegyzés tartalma meghallgatható és megtekinthető itt:

Fokozatosan térne vissza az élet a normál kerékvágásba Spanyolországban. Yolanda Díaz munkaügyi miniszter azt mondta: első körben nyárig újra akarják indítani a termelői ágazatokat. A válság által leginkább sújtott területek, köztük az idegenforgalom és a szórakoztatóipar helyreállítása azonban várhatóan az év végéig el fog húzódni. A miniszter szerint rajtuk kívül a bár - és étterem-tulajdonosok illetve a légi és vízi közlekedésben dolgozók szenvedhetik el a legnagyobb veszteségeket, ők még hosszú hónapokon keresztül munka nélkül lehetnek. 

yolandadiaz_elpais.jpg

Fotó: El País

Diaz emlékeztetett arra, hogy az ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi miniszter, Reyes Maroto az ágazati dolgozókkal együtt egy olyan “akcióterven” dolgozik, mellyel kisegíthetik a bajból a vendéglátói és kereskedelmi tevékenységet végzőket, akik a spanyol gazdaság működésének alappillérei, hisz a szükségállapot kihirdetése előtt mintegy 5 millió embert foglalkoztattak. Az idegenforgalommal kapcsolatban az a terv, hogy először az országon belüli turizmust állítják vissza. A külföldi nyaralók érkezésével nem számolnak egyelőre, mivel minden országban különbözőképpen alakul a koronavírus-járvány lefolyása. Ez hatalmas bevétel kiesés lehet Spanyolországnak, ahová tavaly 84 millió külföldi turista érkezett.

turistak_spainholiday.jpeg

Fotó: Spain Holiday 

Maria Jesús Montero kormányszóvivő ma bejelentette, hogy több mint 919 ezer egyéni vállalkozó kap rendkívüli segítséget. A járvány miatt kieső bevételeiket igyekeznek kompenzálni.
Magyarul feliratozva. 

Salvador Illa egészségügyi miniszter mai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy visszahívnak több mint 100.000 darab egészségügyi maszkot, mert nem felelnek meg sem az egészségvédelmi, sem az általános európai normatíva előírásainak. Aragónia illetve Katalónia jelezte a központnak a problémát, de más tartományok is érintettek. A 20minutos.es-nek madridi egészségügyi dolgozók arról számoltak be, hogy hetek óta ezeket a maszkokat használják, több közülük felvétel után kettészakadt, használhatatlanná vált. Mindössze 3 nappal ezelőtt jelezték nekik, hogy az eszközöket vissza kell küldeni, mert nem felelnek meg az előírásoknak. 

maszk_20minutos.jpeg

Fotó: 20 minutos

Ma reggelre tovább emelkedett az elhunytak és az új betegek száma is az egészségügyi minisztérium beszámolója szerint. 5.252-en jelentkeztek a kórházakban és 585-en hunytak el a Covid-19 miatt. 

statisztikaaprilis17.jpg

Fotó: El País

Vita van a statisztika körül is. Fernando Simón a veszélyhelyzeti és riasztási koordinációs központ igazgatója azt mondta, hogy össze kell hangolni a tartományok összesítéseit, mert nem ugyanazon kritériumok szerint állítják össze a betegek és az elhunytak listáját. Vannak autonóm közösségek, ahol a “feltételezett fertőzöttek” is bekerülnek a nyilvántartásba. 

süti beállítások módosítása