Tóth Brigitta

Független, megbízható, hiteles hírek

Megvan az 1-es fázis: nyílhatnak a bárok Madridban és Barcelonában

2020. május 22. - TóthBrigitta

strand-alerta.jpg

Madrid és Barcelona is megkezdheti a karantén feloldását - jelentette be délután sajtótájékoztatóján az Egészségügyi Minisztérium. Ezt azt jelenti, hogy a két nagyvárosban is kinyithatnak hétfőn a bárteraszok, valamint szabadon lehet majd mozogni a provincián belül. Castilla és León is beléphet május 25-én az 1-es szakaszba,  11 önálló közösség pedig már a 2-esben kezdheti meg az új hetet a strandok és közösségi medencék megnyitása mellett. 


A bejegyzés tartalma meghallgatható és megtekinthető itt:

Beengedte a kormány Madridot, Barcelonát, valamint Castilla és Leónt is az 1-es karanténfeloldási szakaszba - jelentette be délutáni sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter. Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken is be lehet ülni hétfőtől a bárokba étkezni vagy meginni egy sört. A vendéglátóhelyiségek teraszaikon lévő asztalaikhoz ültethetnek vendégeket, de csak 50 százalékos kapacitással működhetnek. Ezen kívül a lakók immár találkozhatnak családtagjaikkal, barátaikkal, valamint szabadon mozoghatnak a provinciájukon belül. 

barlarazon.jpg

Fotó: La Razón

Salvador Illa közölte továbbá, hogy melyek azok a területek, melyek immár a 2-es fázisba lépve tovább lazíthatnak a karantén előírásain. A felsorolása szerint a megyék közül Almería, Cádiz, Córdoba, Huelva, Jaén, Sevilla, Cuenca, Guadalajara, Cáceres és Badajoz léphet be a 2-es szakaszba, az autonóm közösségek közül pedig Galicia, Asturias, Aragónia, Navarra, Murcia, Kantábria, Extremadura, La Rioja és Baszkföld, továbbá a két önálló város, Ceuta és Melilla, valamint a Baleár és a Kanári-szigetek kerül át a 2-es zónába. Rajtuk kívül átengedték Katalónia 3 egészségügyi területét: Camp de Tarragonát, Las Terres de l’Ebre-t és Alt Pirineu-t. 

mapa-fases.jpeg

Fotó: 20 minutos

A 2-es fázisba belépők már 15 fős baráti és családi összejöveteleket szervezhetnek. A bárok kinyithatják belső tereiket, be lehet menni korlátozott létszámban a bevásárlóközpontokba, színházba, moziba, edzőterembe is, valamint a legfontosabb változás, hogy megnyílnak a strandok és a közösségi medencék, ahol különböző előírásokat kell majd betartaniuk a fürdőzőknek, melyeket járőröző rendőrök és drónok fognak felügyelni. Megszűnik a kijárási órarend; már csak a 65 év fölöttieknek kell az órára nézniük, ha sétálni szeretnének. Ők továbbra is csak délelőtt 10 és dél, valamint este 7 és 8 között mehetnek ki levegőzni. 

zamora24h.jpg

Fotó: Zamora 24 horas

Ahogy várható volt, Andalúzia két megyéje, Granada és Málaga kénytelen még egy hetet várni, továbbá Valencia sem lépett át a 2-es fázisba, de a közösség vezetője nem is kérte az átengedést elővigyázatosságból. Spanyolország lakóinak 47 százaléka, mintegy 22 millió ember kerül át a 2-es szakaszba május 25-én.

Salvador Illa bejelentette azt is, hogy a 10 ezer főnél kevesebb lakosú önkormányzatok, melyek az 1-es fázisban maradtak élhetnek néhány 2-es szakaszbeli könnyítéssel, köztük eltörölhetik a kijárási órarendet, továbbá a 14 éven aluli gyerekekkel kimehet sétálni minden családtag, feltéve, hogy egy fedél alatt élnek. A bárok kinyithatják a belső tereiket is, de maximum 40 százalékos kihasználtság mellett. 

menorcaaldia.jpg

Fotó: Menorca Al Día 

A legnagyobb ellenzéki pártot és a katalán republikánosokat hibáztatja a kormány a baszk Bilduval kötött egyezség miatt. Maria Jesús Montero kormányszóvivő az egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: “a PP-é és az ERC-é a felelősség, akik különböző okok miatt megtagadták a szükségállapot ötödik meghosszabbításának támogatását", ezzel pedig abba a helyzetbe hozták a kormánypártot, hogy a baszkokkal keressenek közös nevezőt a kongresszusi többség megszerzése érdekében

elconfidencial.jpg

Fotó: El Confidencial (Balra Maria Jesús Montero kormányszóvivő, jobbra Salvador Illa, egészségügyi miniszter)

A kormány titokban egyezséget kötött a baszk Bilduval, melynek 11 fős tartózkodásával sikerült megszavazni a szükségállapot újabb 15 napos meghosszabbítását, június 7-ig. A paktum feltétele az volt, hogy a kormány eltörli a 2012-es munkaügyi reformról szóló törvényt, melyet még a Rajoy-kormány fogadott el. Montero azt is elmondta ma, hogy a kormány nem zárja ki annak lehetőségét, hogy újabb 15 napos hosszabbítást kérjen annak érdekében, hogy az emberek mozgását korlátozhassa. 

süti beállítások módosítása