Tóth Brigitta

Karantén Katalóniában: lezárták és korlátozzák a mozgást Lleidában

2020. július 04. - TóthBrigitta

elperiodico_3.jpg

Ismét karanténba került Katalónia egy része. Az elnök, Quim Torra szombaton úgy döntött: Lleida provincia Segriá régiójában ismét korlátozza a szabad mozgást, mert megugrott a koronavírus-fertőzöttek száma. Pénteken egy kemping kórházat is felállítottak a térségben. Délután 4-ig mindenkinek el kellett hagynia Segriát, aki nem ott lakik, hétfőtől pedig csak munkahelyi igazolással vagy vis maior esetben léphetik át a lakók a régió határát, melyet a Mossos 200 rendőre őriz majd. Mindeközben korlátozott belépés mellett ugyan, de újra kinyitotta kapuit a Sagrada Familia Barcelonában, valamint landoltak az első unión kívülről érkező repülők Spanyolországban.


A bejegyzés tartalma meghallgatható és megtekinthető itt:

Karanténba került Lleida egy része. Quim Torra, katalán elnök a fertőzöttek számának megugrása miatt úgy döntött: a provincia Segriá nevű régiójában élő több mint 200 ezer embernek ismét karanténba kell vonulnia. Az intézkedés szombat délben lépett életbe és visszavonásáig ismét korlátozzák az emberek kijárását és mozgását, valamint az összejöveteleket 10 főben maximalizálják. A lakókat arra kérik, hogy csak azok hagyják el az otthonukat, akiknek létfontosságú dolguk van, például munkába mennek. Az időseket külön kérte az elnök, hogy ha tehetik, egyáltalán ne mozduljanak ki a lakásukból. Az üzletek, bárok nyitva tarthatnak, de mindenhol szigorúbban ellenőrzik a higiéniai szabályok betartását. Délután 4-ig kaptak időt azok, akik nem ott élnek, hogy elhagyják a vidéket, illetve hazamenjenek a szomszédos régiókból azok, akik ott rezidensek.
lavanguardia_2.jpg

Fotó: La Vanguardia

A Mossos 200 rendőre fogja ellenőrizni a mozgást Segriában, ahol 25 ellenőrzőpontot állítottak fel. Hétfőtől  mindenkinek, aki a térség határain túlra szeretne menni, fel kell mutatnia egy munkahelyi igazolást, vagy bizonyítania kell, hogy vis maior eset miatt akarja elhagyni a térséget. 

 cronica_global.jpeg

Fotó: Crónica Global

Már pénteken sejteni lehetett, hogy a vírus terjedésének megakadályozásáért ismét drasztikusabb lépésekre lesz szükség. Egy kempingkórházat állítottak fel ugyanis az Arnau de Vilanova egyetemi kórház mellett, miután emelkedni kezdett azoknak a száma is, akik ellátásra szorulnak a Covid-19 miatt. Így kezdtek el felkészülni a kórházi betegek számának megugrására, hogy ne fordulhasson elő többé az, ami tavasszal, vagyis hogy nem tudnak ágyat adni a súlyosabb tünetekkel rendelkező fertőzötteknek, legfőképpen az időseknek. A katalán belügyminiszter azt mondta szombat délután, hogy Segriá lakói minimum 15 napig karanténban maradnak.

elperiodicokemping.jpg

Fotó: El Periódico - A képen a lleidai kempingkórház

Kilenc újrafertőzött területet figyelnek jelenleg Lleida tartományban, ahol az elmúlt napokban 130 beteg került be a nyilvántartásba szinte csak a frissen lezárt Segriá régióban. Lleida provinciában összesen 365 fertőzöttet regisztráltak eddig, a legtöbben gyümölcs- és zöldségipari dolgozók, valamint idősotthonok lakói.  

Pénteken Madrid is bejelentette az első újrafertőződéseket. A betegek ugyanannál a vállalatnál dolgoznak, egyelőre 5-en adtak pozitív tesztet és mindannyiuknak enyhe tüneteik vannak. Rajtuk kívül 25 embert figyelnek meg jelenleg, ők lehettek kapcsolatban a fertőzöttekkel, közülük 13-an kollégák, 12-en családtagok. Spanyolországban a karanténfeloldás kezdete óta 69 területről jelentettek újrafertőződéseket, melyek közül 44 jelenleg is aktív. A legnagyobb probléma a 2-es fázisba visszalépett aragóniai régiókban, valamint a katalán Lleidában van. 

 20minutos_2.jpeg

Fotó: 20 Minutos

Pedro Sánchez miniszterelnök azt mondta szombaton: “nem szabad elveszítenünk az éberségünket” a vírussal kapcsolatban, ugyanakkor arra kérte Spanyolország lakóit, hogy ne féljenek a fertőzéstől, legyenek elővigyázatosak és tegyék a dolgukat, mert - ahogy fogalmazott- a “gazdaságot helyre kell állítani”. A kormányfő a napokban bejelentette, hogy elengedhetetlennek tartják a mielőbbi adóemelést, ugyanis az ország enélkül képtelen lesz talpra állni. 

 tribunadesalamanca.jpg

Fotó: Tribuna de Salamanca - A képen Pedro Sánchez miniszterelnök szombati beszéde közben

Landoltak az első, unión kívülről érkező repülők szombaton Spanyolországban. A kormány végül úgy döntött, hogy Marokkó, Algéria és Kína előtt zárva tartja a határokat, ugyanis ők sem engedik be a spanyolokat az országuk területére. Madrid eredetileg 15 ország állampolgárai előtt nyitott volna, végül csak Ausztrália, Kanada, Dél-Korea, Grúzia, Japán, Montenegro, Új-Zéland, Ruanda, Thaiföld, Tunézia, Szerbia és Uruguay került fel a listára. 

Újra kinyit a Sagrada Familia. 114 napja nem fogadott látogatókat a Szent Család Temploma Barcelonában és még egy ideig korlátozni fogják a belépést, ugyanis három fázisban nyitják meg az épületet.

abc_1.jpg

Fotó: ABC

Ezen a hétvégén, illetve jövő héten azok az egészségügyi dolgozók és biztonsági erők képviselői látogathatnak el Antoni Gaudí templomába, akik részt vettek a járvány elleni küzdelemben. A második szakaszban már Barcelona lakóit is beengedik majd, a harmadik fázisban pedig a helyi és a nemzetközi turisták előtt is megnyílik a város legfőbb látványossága.